Honvágy

Többé már nem otthon az otthon.
Itt vagyok ahol lakom
de furcsa honvágyat érzek
s csak arra vágyom, hogy hozzád visszatérjek

Az otthon az a hely, ahol biztonságban érzed magad
s nem azt látod hogy a hatalmas börtönfalak
körbevesznek s nem engednek téged
nincsen kiút fogságban élek

A szobámban fekszem az ágyamon
vágyakozva a fényképed bámulom
a megszokott tárgyak oly idegennek tűnnek
ezt a helyet már nem érzem enyémnek

Egyedül hajtom ma álomra a fejem
megszakad a szívem, hogy nem vagy most velem
ha itt lennél ölelnélek s nem engednélek el.
Borzasztóan hiányzol, egyetlen szerelmem!

Ha veled vagyok, az idő oly gyorsan miért fut el?
S ha nem vagy itt, miért telik lassan minden perc?
A búcsú miért annyira szívbemarkoló?
Miért akad el torkomban a szó?

Nehéz ez a végtelen várakozás
a látszólag örökké tartó vágyakozás
a fényéveknek tűnő távolság
a kilométerekben mérhető hiány

Az ember szüntelen keresi lelki társát
benned én megtaláltam életem párját
mikor a szemembe nézel, hogy a lelkembe láss
az felülmúlja a legszebb szerelmi vallomást

Nem otthon többé már az otthon.
Honvágyam van, lélekben már nem itt lakom.
Ma még ezen a helyen hajtom álomra fejem
de azután hazatérek hozzád, egyetlenem.