Egyetlen szó kevés

Fájdalom.
Egyetlen szó kevés arra, hogy kifejezzem bánatom.
Szívet tépő fájdalom,
amely egész testemen áthatol
s nem tehetek ellene, ezzel telik minden napom.

Szólítsatok csillagok, föl a végtelenbe.
Vagy ördögök jöjjenek értem s vigyenek a mélybe.
Szenvedek. Nagyon fáj, hogy még itt vagyok.
Vigyetek hát el, s majd odalent meghalok.

Vágyom a Pokol tüzére, amely húsomig hatolva éget
s vágyom a tűzre, mit ha Vele vagyok, akkor érzek.
Szörnyű hiánya minden pillanatban rám tör,
mint sötét éjjel szívembe a gyilkos tőr.

Kínozzatok! Szaggassátok szét testemet!
Harapjatok, s tépjétek ki a szívemet!
Vágjátok fel ereim s hagyjatok vérbe fagyva!
Lássátok a szemeim, hogyan élek mégis, halva!

Mert az életem már nem Élet, csak kínzó szenvedés.
Kérdezem a sok Miért?-et, de nem kapok engesztelést.
Mondd hát, miért teszed ezt velem? Hiszen én szeretlek!
Csak egyetlen esélyt kértem, de szenvedést kaptam helyette.

Hisz mind bűnösök vagyunk, de Isten hirdette a megbocsátást.
Akkor mind hittek benne. Most hol van a megváltás?
Bűnös vagyok én is s ez lett a vesztem.
Egyedül maradtam s teljesen elvesztem.

Elhagyott, kiért élek és ha kell, meghalok.
Csak ülök egymagamban, gyilkos lángok közt vagyok.
Reménykedek, hogy megért minden érzést, mit itthagyok,
és várom, hogy jöjjenek értem az égi angyalok.

2008. 03. 01.