Elestem.
Egy sivatag közepén álltam üresen,
s jött egy hatalmas Vihar,
mi elsöpörte szívem.
Meghaltam.
Kiontotta életem ez a szörnyű Vihar.
Ott álltam üres szívvel és halkan suttogtam:
Valaki segítsen!
A Pokolban éltem.
Széttépték az ördögök a testem,
s vérszomjas vámpírok szívták ki
fájdalomtól fekete vérem.
De megmenekültem.
S most a mélyből sikerült visszatérnem.
Az angyalok húztak fel
s visszakaptam a szívem.
Felálltam.
Bár még nem bírta lábam fájdalomtól nehéz lelkem
s szenvedéstől elgyengült testem,
azért az oázist megkerestem.
Most élek.
És amíg nyílnak a virágok és ragyognak a fények,
míg tavaszi reggeleken tücskök zenélnek,
míg ver hiányos szívem és még bennem van az Élet,
nem tehetek mást: mindig csak remélek.
Hiszen, ha már mindent feladtál s mindened elveszett,
ha úgy érzed nem élsz már s a halálod tervezed,
Bolond ne légy! Ez hamis képzelet!
A helyes útra majd a Remény elvezet.
2008. 03. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése