A
szemei.
Azok
az éjfekete szemek babonáznak meg mindenkor.
Bárhová
megyek, akárhova nézek, azt a szempárt látom mindenhol.
S
a szája
mely
oly puha és kívánatos, mikor megcsókol
s
a szavak, amikkel oly gyengéden bókol.
És
a mosolya
mely
oly fényesen csillog arcán, hogy elvakít
Az
érintése, mely észvesztően megvadít.
Fekete
haja
mely
egyszerre puha és kemény
A
test, mely nem lehet most az enyém.
Az
érzés.
Az
a vágy, mi hatalmába kerít, ha vele vagyok
s
bármit megteszek érte, mindent neki adok.
Tilos
ezt éreznem, nem szabad!
De
hogyha nem látom, a szívem megszakad.
Ám
van ennél szörnyűbb is: ha ott vagyok vele
és
kezemet nem foghatja meg férfias keze.
Ajkaim
nem érintheti érzéki szája
S
érzelmeim nem adhatom nyíltan a tudtára
Mert
ott van ő, ki szeret, kivel együtt élek
Hogy
kiderül a titkom, attól félek.
Nem
ezt érdemli sem ő, sem a másik
De
az elmémbe alattomosan belemászik
Kiszívja
az agyam, hogy ne gondolkozzak
Szenvedélyt
fúj belém, hogy azon dolgozzak
miként
tudnék ellenállni neki
Képtelenség.
A tekintete eszemet veszi.
Ha
meglátom, pillangók repdesnek gyomromban
Ha
megcsókol, összeomlok nyomban.
Extázisba
esem, a külvilág megszűnik
Megáll
az idő és minden más eltűnik
Csak
ő meg én maradunk a világegyetemben
Én
az ő lelkében, ő pedig énbennem.
Nem
lenne szabad még csak gondolnom se rá
Miért
mindig az a jó, ami tilos és fáj?
Döntenem
kell, két férfit nem szerethetek
De
tanácstalan vagyok, így tovább szenvedek.
2011. 11. 10.
Esztergom-kertváros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése